Bizony!

Tegnap végre megszabadultunk a gipszektől. Annak ellenére, hogy 8 hete úgy várjuk ezt a napot, mint a messiást, sikerült késnünk egy kicsit a kórházból :)

A 3 hetes folyamatos gipszet levették végre Zalánról, és már mehettünk is megmosni a lábiját a csap alatt. Szegény Bogyóka bőrét megviselte azért ez a 8 hét, de állítólag hamar regenerálódik majd neki.

Szabó doktor megint megdicsérte a lábakat, nagyon szépen sikerült korrigálni őket a helyes tartásba, biztosított róla, hogy minden oké lesz, és elvégezte a csípőszűrést is gyorsan.

Ezután Zalán megkapta a kölcsönsínjét a kórháztól, amit 10 napig kell hordania, mire elkészül a sajátja.

És akkor hazajöhettünk, a jótékony babagipszet a kórház egyik szemetesében hagyva!

A doktor úr azt mondta, hogy ha nehezen viselné a sínt, akkor első nap csak mondjuk 6 órát legyen rajta, aztán 8-at, és így tovább. Szerencsére azonban nem volt szükség rá, hogy fokozatosan szoktassuk hozzá, mert úgy tűnt, nem zavarta túlzottan.

Az első pár órában még alig mozgatta a térdét, úgy viselkedett, mintha még mindig rajta lenne a gipsze. De aztán jött délután egy jó hosszú hasfájás, ami jól bejáratta azokat a térdeket, ugyanis elkezdte felhúzogatni a lábait a mellkasához sírás közben, ahogy azt a többi, gipsznélküli kisgyerek tette eddig ilyenkor. Éjszaka is emiatt nem aludtunk ma, nem pedig a sín miatt. A sínnel jól elvagyunk, úgy tűnik! :)

Alig vártuk a fürdetést!

Hiszen az első két gipszmentes hétben a köldökcsonk miatt nem lehetett rendesen pancsizni, aztán ahogy az leesett, már rajta is volt az első gipsz Zalánon. Így a pancsizós időszak még csak most veszi kezdetét. Hát, hogy fogalmazzak... Talán volt pár perc, amit élvezett, de azért szoknia kell még ezt neki. Az unalmasnak számító száraz fürdetés után ez most azért nagyon új a Manónak.

Reggel, amikor felöltöztettem és levettem róla a sínt, hatalmas kalimpálásba kezdett. Míg ezt látni teljesen természetes a többi, 2 és fél hónapos babát babusgató anyukának, ez nekem hatalmas élmény, és igazi újdonság volt, hogy mekkora élvezettel húzogatja egymástól függetlenül a két lábát, mindezt izgatott, vidám tekintettel kísérve. Eszméletlen cuki volt, imádtam! :)

De bármennyire is cuki volt, ahogy kész lettünk az öltözéssel, és persze kigyönyörködtem magam, már tettem is vissza a sínt a lábára, ahogy az a nagy, PONSETI könyvben meg van írva, a teljes gyógyulás érdekében.

Nagyon boldogok vagyunk! :)