Eljött a nap, amitől féltem, pedig nem kellett volna. Minden simán ment.

De hogy is indult a nap?

Hát az anyuka, azaz én, ugye izgult ezerrel, hogy minden rendben lesz-e. Zalán baba persze mit sem tudott az egészről. A 7 hetes apróság elaludt a gipszlevétel után a karjainkban, és éppen legszebb álmát aludta, amikor az orvos elvitte a műtőbe.

Én mindennel próbáltam lekötni magam, hogy ne arra gondoljak, biztosan sír a mütyürke, és nélkülünk nagyon meg lehet ijedve. 2-szer volt gombóc a torkomban. Egyszer, amikor elvitte az orvos a műtőbe, másodszor pedig amikor odaosontam, hogy behallgatózzak, és hallottam, hogy sírdogál. Vagyis ordít.

A műtét alatt semmi nem volt állítólag, a gipszelést viszont végigsírta. Mindezek ellenére, hogy 40 percig idegenek babráltak rajta, ráadásul mindet a szülei nélkül, az orvos úgy hozta ki a babát, hogy már majdnem aludt.

A bemetszés tényleg nagyon pici volt, ahogy az orvos megmutatta. Ahogy pedig a napunk telik azóta, az éppen ebben erősít minket. Semmi nyűgösködés nincs, éppen olyan ez a napunk is, mint az összes többi! Hála istennek!!

Zalánnal 3 hét múlva kell visszamennünk, akkor kapja meg először az 1 hetes ideiglenes sínt, majd a végleges 3 hónaposat, a méretlevétel után.

A kép a műtét előtt készült.

Azért a Heim Pálban egy nap nem nekem való. Ha nem Zalánon aggódtam, akkor találtam más apróságot, akit sajnálni lehetett. Egész délelőtt mentek a műtétek. Számomra legérdekesebb egy kisfiú volt, akit dongalábbal műtöttek, azonban ő még 2007-ben született.

Akkor még a ponseti nem volt elterjedve Magyarországon (ma sincs, de akkor még ennyire sem foglalkoztak vele). A kisfiút a hagyományos, nagyműtétes módszerrel kezdték el kezelni. Sajnos most újra kellett műteni, és újra nagyműtéttel, ahol 5 ponton vágták a lábát altatásban. A műtét tegnap volt, de iszonyatosan fájt szegénynek. Sírt, jajjgatott, anyukája is sírt, csak ő kint a folyosón, hogy ne lássa a fia. Nagyon sajnáltam őket.

Én bízom a ponsetiben. Abban, hogy ennek köszönhetően rendbejön Zalán lába, szépen fog járni és sportolni és nem lesz visszaesés. És bízom benne, hogy ilyen nagyműtétet pedig még csak kilátásba sem helyeznek nekünk.
Ha azt kellene végigcsinálnunk, mint ennek a kisfiúnak és az anyukájának, abba megszakadna a szívem!